Skip navigation

Hírek

A legfrissebb közlemények, hírek és médiával kapcsolatos tartalmak 

21. Szeptember 2017.

Magyarország és Szerbia határon átnyúló együttműködési programja fotókiállítással ünnepli az Európai Együttműködés Napját

Szeged, 2017. szeptember 21. – Az Európai Unió által társfinanszírozott kezdeményezés, az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország–Szerbia 2017. szeptember 21. és október 1. között a szegedi belváros jól ismert sétálóutcájában, a Kölcsey utcában kialakított szabadtéri fotókiállítással ünnepli az Európai Együttműködés Napját.

A Fotókiállításon a 2017. augusztus 8. és szeptember 10. közötti, Magyarország és Szerbia határ menti régiójának elbűvölő látványosságai című fotópályázat legjobbnak ítélt tizenkét fotó tekinthető meg. A Fotópályázat zsűrije – amely Vörös Csaba fényképészből és a Program irányító hatóságának és nemzeti hatóságának egy-egy képviselőjéből áll – választotta ki az első és második helyezettet. A harmadik helyezettről a Program Facebook-oldalán indított nyilvános szavazás döntött.

A kiállított fotók készítői: Molnár-Gábor Olivér, Dr. Tóth-Piusz István, Dobó János, Petar Zambo, Tóth Éva, Dejana Kovačević, Ágoston Csongor, Žarko Jakšić, Vojnović Željko, Kávai Zsuzsanna, Maša Cvijanović és Tóth Noémi.

A Fotókiállítást 2017. szeptember 21-én a szegedi REÖK Regionális Összművészeti Központban tartott díjátadó ünnepség keretében nyitották meg, amelyen részt vettek a nyertes fotók készítői, a Programszervek és a média képviselői, valamint a meghívott vendégek. 

Az első – Molnár-Gábor Olivér –, a második – Dr. Tóth-Piusz István – és a harmadik helyezett fotó készítője – Dobó János – elismerő díjat és egy az Európai Együttműködés Napjára készített reklámajándékokból álló csomagot vehettek át. A rendezvényen ezenkívül kitüntették a Fotóverseny Zsűrije által a Fotókiállításra kiválasztott többi kilenc fotó készítőjét is, és átvehették a Program reklámajándékaiból összeállított csomagot.

Az Interreg-IPA Magyarország Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program ezen túlmenően azzal is jutalmazza a nyertes tizenkét fotó készítőit, hogy alkotásaikat megjeleníti a Program különféle kiadványaiban és a 2018. évi nyomtatott naptárában. Ez utóbbit 2017 végéig a Program számos partnerszervezetének küldi meg.

Rácz Péter, a Program Közös Titkárságának vezetője elmondta, hogy a Fotóverseny célja, hogy az állampolgárokat – fotóik megosztása útján – az Európai Együttműködés Napjának ünneplésében való aktív részvételre ösztönözzék. Ezeken a fotókon Magyarország és Szerbia közös határtérségének szépsége köszön vissza a természet, a táj, valamint a falvak és városok ismert helyszínein keresztül.

A magyar–szerb határtérség – amely egyben az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország–Szerbia programterülete is – a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyéket és a szerbiai Vajdaságot, így Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát és Szerémség megyéket jelenti.

„A Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program a magyar–szerb határtérség határon átnyúló programjainak negyedik generációja, amely az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg. A rendelkezésre álló források Magyarország és Szerbia szervezetei által kezdeményezett közösen megvalósított projektjeit finanszírozzák, azonban fontos megjegyezni, hogy ezen alapok végfelhasználói vagy kedvezményezettjei a Magyarország-Szerbia ezen régiójában élő emberek - szomszédok, akik együttesen alakítják ki közös jövőjüket.” magyarázta Törő Zsuzsanna, programirányító, a Miniszterelnökség –a Program Irányító Hatóságának munkatársa, és hozzátette: „Az Európai Együttműködés Napja minden évben emlékeztet arra, hogy ez az együttműködés mennyire fontos mindannyiunk számára.”

Magyarország és Szerbia határtérségének az egyik kiemelkedő jellegzetessége a két egymással szomszédos ország közös természeti, történelmi és kulturális öröksége. Ezzel egyidejűleg a Program egyik prioritása az idegenforgalom, a kulturális és természeti örökségvédelem ösztönzése is. Ezek az elemek adtak ihletet az idei Európai Együttműködési Nap ünneplésére.

Az Európai Együttműködés Napjával minden évben szeptember 21-e körül ünneplik a különböző európai régiók – és az Európai Unióval szomszédos országok – közötti területi együttműködést. Az ebből az alkalomból Európa szerte tartott eseményekről a www.ecday.eu honlapon tudhat meg többet.

A kiállítás megnyitóján készült fotók a honlap Fényképgalériájában megtalálhatók.

A következő dokumentumok tölthetők le:
Sajtóközlemény_Fotókiállítással sajtokozlemeny-fotokiallitassal.pdf

Egyéb hírek

  • 31. Január 2020.
    Változást előidéző projektek: a WATERatRISK segít kezelni az erősödő éghajlatváltozásnak a régióban jelentkező hatásait
    A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási helyzetekből eredő kockázatok mérséklését támogató aszály és belvíz monitoring megoldásokat fejlesztő WATERatRISK projekt megoldásokat kínált az aszály és a belvíz monitorozására a Magyarország–Szerbia határtérségben és megteremtette a térség fenntartható fejlődésének alapját.
    Több
  • 31. Január 2020.
    Változást hozó projektek – A CBS-CD projekt által használt technológia a kulturális és a társadalmi befogadás támogatása céljából
    A „Keresztirányú hang a fogyatékos gyermekek számára” projekt, más néven CBS-CD  projekt, a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok – közösségeik - kulturális- és társadalmi befogadásának támogatását szolgálja a magyar-szerb határ menti régióban.
    Több
  • 16. Január 2020.
    Változást hozó projektek - „Kortárs kultúra és a kreatív ipar kaleidoszkópja“
    A K3CI („Kortárs kultúra és a kreatív ipar kaleidoszkópja“) projekt kapcsolatot teremtett a kultúra területén dolgozó 70 fiatal művész és vezető között, így összekötötte egymással Magyarország és Szerbia kortárs művészeti életét.
    Több