Skip navigation

Hírek

A legfrissebb közlemények, hírek és médiával kapcsolatos tartalmak 

01. Március 2017.

Stratégiai pályázati felhívás – kiválasztott projektek

Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program stratégiai pályázati felhívására hat projektpályázat érkezett. A beérkező projektpályázatok formai és minőségi értékelése után a Program Közös Monitoring Bizottsága (KMB) 2017. január 31-én öt projektet választott ki finanszírozásra.

A kiválasztott projekteket – címükkel, összefoglalásukkal, valamint az végrehajtásra elkülönített forrás összegével együtt – a Program weboldalának Projektek című részében tesszük majd közzé, közvetlenül a szerződéskötési folyamat lezárulása után.

A maga 24.800.000 eurós keretével a stratégiai pályázati felhívás volt az első a Programban tervezett három pályázati felhívás közül. A pályázati felhívás 2016]. március 29. és 2016. szeptember 30. között volt nyitva a megfelelő nemzeti és regionális stratégiákhoz igazodó, továbbá jelentős hatású és a programtérségben élők életminőségét javító stratégiai projektek előtt.

A projekteknek a stratégiai pályázati felhívásban megnyitott három programprioritás egyikére kellett irányulniuk:

  • PT 1: határon átnyúló vízgazdálkodási és kockázatmegelőzési rendszerek színvonalának javítása;
  • PT 2: A határon átmenő forgalom akadályozó tényezőinek csökkentése; vagy
  • PT 3: Idegenforgalmi és kulturális örökségi együttműködés ösztönzése.

Egyéb hírek

  • 05. Május 2017.
    FONTOS INFORMÁCIÓ:  IMIS 2014-2020 rendszer hibái és az ezekre javasolt megoldások
    A 3. és 4. proritástengelyen belül (PT3 és PT4) beérkező pályázatok hiánypótlási időszakában, mely 2017. május 5-én 24:00-kor (éjfélkor) véget ér, két technikai hibát észleltünk.
    Több
  • 30. Március 2017.
    FONTOS INFORMÁCIÓ: Formai értékelés eredménye – Második pályázati felhívás, 1-es és 2-es prioritás
    A Közös Titkárság és a Közös Titkárság „Antenna” befejezte a második pályázati felhívás során beérkezett pályázatok értékelését az 1-es (PT1) és 2-es (PT2) prioritás területen.
    Több
  • 24. Február 2017.
    RegioStars 2017 – Az Európai Bizottság kampányt indít a leginnovatívabb és legösztönzőbb Európai Uniós finanszírozású projektek elismerésére
    Az Európai Bizottság (EB) elindította a RegioStars 2017 című kampányt, amellyel a más régiók számára innovatív és ösztönző példával elöljáró uniós finanszírozású projekteket díjazza.
    Több